Fiatal vállalkozók

Fiatal vállalkozók

Európában az Y generáció tagjai nincsenek könnyű helyzetben, hiszen ezek a fiatalok olyan körülmények között kezdik el a pályafutásukat, amikor mind az öreg kontinens elhúzódó válságával, mind a fiatalokat érintő munkanélküliséggel is meg kell küzdeniük. Magyarországon a fiatal vállalkozók aránya nagyon alacsony. A 18 és 35 év közöttiek mindössze 3,7%-a vállalkozik, ez az arány az Európai Unió országaiban 45 százalék. Pedig a  kis- és középvállalkozások sikere jelenti a gazdasági növekedés motorját, a magyar fiatalok alacsony vállalkozói hajlandósága komoly utánpótláshiánnyal fenyeget.

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének célja, hogy segítse a következő vállalkozói generációt. 18 és 40 év közötti fiataloknak nyújt segítséget, olyanoknak, akik egyedül nem tudnak vagy nem mernek vállalkozást indítani. A fiatalok a gyakorlati tudást- és a tőkehiányt említik elsődleges okként, miért nem indítanak saját vállalkozást.