Erzsébet program

Erzsébet program

Az Országgyűlés 2012. július 6-án elfogadta a gyermekekről való felelős gondoskodás jegyében, az ahhoz kapcsolódó források megteremtése, valamint a társadalmi szolidaritásra építve a Szent Erzsébet-i hagyományok újraélesztése érdekében megalkotott Erzsébet-programról szóló törvényt. A program jóvoltából tavaly több mint 145 ezer ember részesült támogatásban üdülési szolgáltatás formájában. Ebből több mint 83 ezer gyermek jutott pihenési lehetőséghez, közülük mintegy 50 ezren vehettek részt az Erzsébet-táborban.

Idén az Erzsébet-programban hatvankét pályázatra jelentkezhetnek a gyermekek, nagycsaládosok, nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők. Az Erzsébet-utalványok bevételéből a programra 3,5 milliárd forint áll rendelkezésre. A program megvalósítását az utalványokból befolyó pénz biztosítja, központi költségvetési források bevonása nélkül. Így segíti a projekt azokat, akik szociális és anyagi nehézségeik okán segítségre szorulnak. Az idei nyárra a gyermekeknek 58 féle Erzsébet-tábort, köztük több mint 20 új tábort hirdetnek meg. A fogyatékkal élő gyermekeknek az idén hét fajta sporttábor lesz