Agyban nagy

Agyban nagy

Az emberi agy működését ma is rejtély övezi. Agyunk a gondolkodás, tanulás, kommunikáció lehetőségével ruház fel bennünket, százmilliárd idegsejt és legalább másfél millió kilométernyi idegrost segítségével. Több ezer kutató dolgozik a világon, hogy az agy működésével kapcsolatban válaszokat kapjunk. Mi megy végbe egy depresszióban szenvedő beteg agyában, mi az oka a skizofréniának? Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint 121 millió ember szenved depresszióban, közülük 850 ezren öngyilkosok lesznek.Képesek leszünk megérteni, hogyan működik elménk?

Három magyar kutató kapta az „agykutatás Nobel-díjának” is nevezhető Agy-Díjat, 2011-ben. A három magyar kutató, ekkor már csaknem 30 éve dolgozott együtt, annak ellenére, hogy a világ más-más részein élnek. A díj nemcsak a magyar agykutatást ismeri el, de a nemzetközi figyelmet is ráirányította a magyar kutatásra. A dániai Grete Lundbeck Európai Agykutatási Alapítvány indoklása szerint „ezek a tudósok a kiemelkedően magas színvonalon művelt magyar tudományt szimbolizálják, amely a nehézségekkel és akadályokkal teli hosszabb történelmi periódusok után is megőrizte kiválóságát”.