AEROsport (2017)

AEROsport (2017)

Először 2016. szeptemberében rendeztek három napos Légiparádét, az akkor 101 éves szegedi repülőtéren.

Az idei második Repülőnap három napja alatt a szervezők több mint 4000 gyerek karszalagot tettek fel a 14 év alatti ingyenesen belépőknek. A legnagyobb érdeklődésre a  román és szlovák kötelék, valamint Veres Zoltán műrepülő Európa bajnok és a katonai helikopterek bemutatója számított.

A kezdeti forróságot a rendezvény utolsó napjára a csendes eső váltotta fel, de szerencsére csak olyan mértékben, hogy a rendezők minden tervezett programot  – némi időpont módosítással,  – meg tudtak tartani.

Pénteken elkezdtek “szállingózni “ a résztvevők a közel 10 éve felújított reptér futópályájára.

Szombaton már igazi nagyüzem volt a repülőtéren.

A kassai Retro Sky Team tagjai Zlinekből és Jak-52-esből varázsoltak világháborús hangulatot a szegedi égboltra. A kis csalást a sokszor pár méter magasságban “harcoló” gépek festése takarta el ami a  világháború ellenséges légierejeinek kinézetét idézte.

Ezen kívül egy  Po-2 es gép is színesítette az égboltot. A repülőgépek hangján felül,  jól elhelyezett pirotechnika segítette az összképet még hatásosabbá tenni a földön és a levegőben. A gépek jól koreografált hullámokban kergették egymást az égbolton.     

A világháborús hadijáték után Veres Zoltán Műrepülő Európa bajnok MXS gépével “füstölte” tele az eget. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szolnoki ejtőernyősök “ugrottak” át a közeli bázisukról, ebben a jó öreg szállítógépük a Mi-17-es volt segítségükre.  

Közben a Goldtimer alapítvány Li-2 es gépe, folyamatosan reptette a Szegedi lakosokat, hogy mindenki megszemlélhesse, a saját házát a levegőből.

Hawks of Romania kötelék-repülését Extra 300-asokkal hajtották végre. Ez nem csak a csapat hihetetlen összeszokottsága miatt sikerült látványosra, hanem azért is , mert a nemzeti színekre festett gépek nagyon jól mutattak a tiszta kék égbolton.

A repülő program egyik főfogását, egy “repülő csirkecombot”,  „Lujó” szolgálta fel a sokszor tátott szájjal az eget nézőknek.  Imreh Lajos Mi-2 gépe néha olyan füstbe burkolózott, mint a sütőben felejtett grillcsirke.

A program végére biztosak lehettünk benne, hogy  „Lujó” nem “normál fizika órára járt.  

A repülőgépek több mint 100 órát töltöttek a levegőben a bemutatók alatt, és az érdeklődés nagyságát bizonyítandó, hogy 18 óra háztető kémlelés azaz sétarepülés zajlott Szeged felett.

Az idén először megrendezésre került Közép-Európa Hőlégballon Kupa több mint 40 versenyzőjét egész hétvégén követni lehetett a város felett.

A szervezők pedig ígérik, hogy aki az idén lemaradt róla, annak 2018-ban is megrendezik ezt a kora őszi repülős fiesztát.

Az esztergomi repülőtéren találkoztak egymással a Rubik Ernő által tervezett repülőgépek felújított 1:1-es típusai, valamint az 1:4-es  modell változatai. Ennek az apropóját egy születésnap adta. Az első R–05 Vöcsök vitorlázógépet, 1937. október 1-jén a Hármashatár-hegyen repülték be.    

A gép elég viszontagságos körülmények közt hányódott hangárról hangárra több mint 2 évtizeden keresztül. Szerencséje ezeknek a gépeknek, hogy akad pár lelkes ember akik még látnak jövőt ezekben a legendákban.    

A gépek építésére mi is visszatérünk majd a tél folyamán.

www.facebook.com/aerosport.hu ; aerosport.hu