2015-04-27

Munkahelyek sodrásában

Néhány évtizeddel ezelőtt még általános jelenség volt, hogy a munkavállalók elhelyezkedésüktől nyugdíjba vonulásukig ugyanazon az egy munkahelyen dolgoztak. A globalizáció és a számítástechnika fejlődésével mára ez igencsak megváltozott. Felmérések szerint […]
2015-04-27

Könyvek kontra kütyük

Kütyük. Elhalmoznak bennünket. A 21. század embere nem zárkózhat el a használatuktól, kikerülhetetlen részét képezi az életünknek. Megváltoztatják olvasási, tájékozódási, tanulási szokásainkat. Hogy ennek a változásnak hasznosak vagy károsak a […]
2015-04-27

Mi kerül az asztalra?

Chipsen csokin és hamburgeren felnövő fiatalok, akik sportolás és testmozgás helyett a számítógép előtt ülnek. Az elmúlt évtizedekben ugrásszerűen megnőtt az elhízott gyerekek aránya. Magyarországon minden nyolcadik iskolás túlsúlyosnak és […]
2014-12-12

Űridőjárás előrejelzés

Ahogy nő az űrbe telepített technológia által képviselt érték, egyre nő az érdeklődés az űreszközöket fenyegető űridőjárási kockázatok előrejelzése iránt. A Magyar Földtani és Geofizikai Intézet, valamint az ELTE Űrkutató […]
2014-12-12

Lakossági hulladékgazdálkodás

Kevesen tudják, de a hulladékgazdálkodásnak is körülbelül 10 000 éves története van. Már az első állandó települések megjelenésével létrejön a hulladék elhelyezésének problémája. Az ókori görögök rendeletekkel szabályozták, hogy a […]
2014-12-12

Késői gyermekvállalás

Napjainkra jellemző, hogy a fiatalok tanulmányaik elvégzése után a karrierjükre, az önmegvalósításra, anyagi javaik megteremtésére összpontosítanak. Ezek élveznek prioritást, megelőzve a családalapítást. A párok gyakran a harmincas éveik közepén, a […]
2014-12-12

Európa jövője Magyarországon

Demográfia, generációs egyenlőtlenségek, a fenntarthatóság intézményrendszere – olyan témák, amelyek civilizációnk jövőjét befolyásolják. Míg a világ összlakossága 2050-re eléri a 9 milliárdot, addig Európa népessége folyamatosan csökken. Öregszik a társadalom, […]
2014-12-12

Fiatal vállalkozók

Európában az Y generáció tagjai nincsenek könnyű helyzetben, hiszen ezek a fiatalok olyan körülmények között kezdik el a pályafutásukat, amikor mind az öreg kontinens elhúzódó válságával, mind a fiatalokat érintő […]
2014-12-11

Zöld óvodák

Éljünk környezettudatosan! Gyakran találkozunk ezzel a felszólítással. De vajon hogyan tanulhatjuk meg ennek mikéntjét szülőként és gyerekként? A zöld óvodák ebben segítenek. A környezeti nevelés iránt elkötelezett pedagógusok a 2000-es […]
2014-12-11

Védőnői Szolgálat

Magyarországon a gyermek-és családvédelem Európában egyedülálló módon a Védőnői Szolgálaton keresztül valósul meg. A védőnők rendszeres kapcsolatot tartanak fenn a családokkal, bölcsödékkel, óvodákkal és az iskolákkal, fontos szerepet töltenek be […]
2014-12-11

Gyermekkori agresszió

A híradások szinte naponta számolnak be tanulók egymás elleni brutális verekedéséről, vagy a tanárok fizikai bántalmazásáról. A gyermekkori agresszió elterjedésében közrejátszik a televízióban és a számítógépes játékokban is jelen lévő […]
2014-12-11

Eltűnt állatok

A biológiai sokféleség a létünk alapja, a földi élet az élővilág változatosságát jelenti. A tiszta édesvizet és levegőt a termékeny talajt is élőlények milliárdjai állítják elő, ezek nélkül a földi […]
2014-11-26

Kísérlet a klímaváltozásról

Fülöpházán háromszor három méteres parcellákon vizsgálják, mi történik, ha még súlyosabb lesz az aszály az Alföldön. Egyes parcellákat minden évben visszatérő aszálynak teszik ki, másokat öntöznek, és lesznek olyan parcellák […]
2014-11-26

Érték a múlt

A hagyományőrzés a fenntartható fejlődést célul kitűző társadalmak számára az egyik legfontosabb szemléleti alapot jelenti.  Egy országról, egy népről, egy nemzet történelméről az épületek élő mesélő könyvként regélnek. Az Erzsébet […]
2014-11-26

Innováció, amely segít az energiaválságon

Este nyugodtan végigsétálhatunk egy kivilágított utcasoron, segít az ébredésben egy frissen lefőzött kávé, híreket olvasunk az interneten, autóval megyünk munkába… Belegondoltak már, hogy mindehhez energiára van szükség? A fosszilis tüzelőanyagok […]
2014-11-26

Tervezett utak

A fenntartható gondolkodáshoz és életmódhoz a környezetbarát utazás is hozzátartozik. Napjainkban nagyon sokan az autót is bringára cserélik, hogy Földünk védelméhez ezzel is hozzájáruljanak. Azonban van, hogy nem tudjuk nélkülözni […]
2014-11-21

Új utakon

Az emberiség energiaéhsége évről évre drasztikusan növekszik. 2050-re a mostani számítások szerint 9 milliárd ember fog élni a Földön az energiafogyasztás mértéke pedig megduplázódik. A fokozódó energiaigénnyel párhuzamosan, természeti erőforrásainkat […]
2014-11-21

Állati történet – génbankok a fajok fennmaradásáért

Élőhelyek elvesztése, éghajlatváltozás, környezetszennyezés és még megannyi fenyegető veszély leselkedik az állat- és növényfajok sokaságára. A vadon élő és a termesztett növények és állatok eltűnése egyaránt veszélyezteti Földünket. A biológiai […]
2014-11-21

Mezőgazdaság az iskolában

A XXI. században a mezőgazdasági szakképzésben is jelen kell lennie  a hagyomány, a korszerű műveltség, és az új technológiák megismerésének és alkalmazásának. Az agrárágazatban is szükség van a sokszínű tudásra, […]
2014-11-21

Balaton

Hazánk legnagyobb tava a Balaton időről-időre némi aggodalomra ad okot: hol azon kell izgulnunk, hogy alacsony a vízállás, hol azon, hogy nem eléggé kristálytiszta a vize, máskor pedig az algásodás […]
2014-11-21

Pénzzel mindent lehet

Az Egyesült Arab Emírségek 1971-ben jött létre, hét addig független emirátus egyesülésével. Abu Dhabi a kormány és a vezető olajtársaságok központja, Dubai pedig a legfőbb kereskedelmi és turista központ. Dubai […]
2014-10-03

Nukleáris orvoslás

A magyar egészségügyi innováció nemcsak felismerte, hanem aktívan ki is használja azt a lehetőséget, hogy a vizsgált személynek beadott radioaktív készítmény segítségével az élő szervezetben végbemenő folyamatok nyomon követhetők. A […]
2014-10-03

Tehetséggondozás

Áldás vagy átok a kiemelkedő tehetség? Az átlag feletti általános képességek, a speciális képességek, az újszerű megoldásokra törekvő kreativitás és az elkötelezettség összességét hívjuk tehetségnek. Azonban ezeket a tehetség-összetevőket nem […]
2014-10-03

A jövő városa

A jövő városával kapcsolatban olyan összetett kérdésekről kell elmélkednünk, mint a várostervezés, az energiahatékonyság, a közlekedésfejlesztés vagy a bravúros építészeti eljárások. De a számunkra ma még futurisztikusnak tűnő földalatti sugárutak, […]
2014-10-02

Kézműves magyar élelmiszerek

Bor, kolbász, sajt, lekvár a kézműves élelmiszerek talán legismertebb termékei. Az utóbbi időben divat lett visszanyúlni a gyökereinkhez, Európa szerte felértékelődött a hasonló élelmiszerek értéke. A tartósítószerek és a manipulált […]
2014-10-01

Kreativitás

Ha rendszeresen jelentkező, rutinszerűen megoldandó feladattal találjuk szembe magunkat, könnyen elboldogulunk. De mit teszünk akkor, ha az élet szokatlan, váratlan problémák elé állít bennünket? A bonyolult helyzetek gyors felismerését és […]
2014-03-03

Kevesebb munka, több élet

Felgyorsult világunkban, csak azt vesszük észre már megint eltelt egy hét, egy hónap, egy év. rohanunk de mi felé, mi után? Túl sokat dolgozunk, túl gyorsan eszünk, túl keveset foglalkozunk […]