A Columbia Egyetem kutatói a közelmúltban összeállítottak egy olyan listát, amelyben 160 országot rangsoroltak az ún. boldogságindex alapján. A felmérés során olyan tényezőket vizsgáltak, mint a várható élettartam, a korrupció jelenléte, az életút megválasztásának szabadsága, a szociális ellátórendszerek hatékonysága vagy a munkanélküliségi ráta. A listán Magyarország a száztizedik helyre került. Sajnos nem festett jobb képet egy, a világ 36 legfejlettebb országára kiterjedő hasonló vizsgálat sem. A közbiztonság érzet, az oktatás és az egészségügy állapota, a közösségi és civil élet vagy a környezetvédelem szempontjából vizsgált 36 állam közül az idén Magyarország a 29. helyre került. Az életelégedettségre és a jövőbeni kilátásokra, valamint a pozitív élményekre vonatkozó kérdésekre a magyarok rendszeresen pesszimistább választ adnak, mint a nemzetközi átlag. De honnan ered ez az optimizmust mellőző, hitehagyott komor jövőképünk?
Részben velünk született hajlamaink és temperamentumunk, részben átélt napi élményeink is befolyásolják azt, hogy a borúlátás és a reményvesztettség milyen mértékben uralkodik el rajtunk.. Ahhoz, hogy a jövő számunkra ne homályos és bizonytalan legyen és a hullámvölgyekből is hamar képesek legyünk kikecmeregni mindenek előtt önmagunk megismerésére kell több időt fordítani. Pesszimizmuskutatók állítják, hogy a pesszimizmus lappangó veszélye éppen az, hogy önmagát képes erősíteni, akárcsak az alkohol. Így örökös aggódásunk önmagától válik újabb kudarcok forrásává. Pedig az élet élvezetére számos példa van a hideg skandináv államokban is.
.